Exkluzív ajánlat

Hatvan esztendő a gasztronómiai szakma felső fokozatában önmagában is kiemelkedő teljesítmény,ám a könyv olvastán egyértelműen kikerekedik egy szemléletmód, amely kétségkívül Lukács István sajátos történelme.

Miért hézagpótló ez a pályadokumentum? Mindenekelőtt azért, mert olyan gasztrotörténeti vonatkozásokat mutat megpályatársnak és ifjabb nemzedéknek egyaránt, amely egy sikeres, szakmáját végletekig szerető szakember példáján  keresztül  vetül  elénk. Az egyes szám első személyben  megírt  visszaemlékezés  nagy  ívet tár fel. A pályaválasztás indítékait, egy világot járt ember gyökereit, motivációit, az elmúlt öt-hat évtized  hazai szállodaipari  fejlesztéseit, a legendásnak mondott szakács és cukrász nemzedék tehetségét, világhírét. A „sűrű” szocializmusból való piacgazdaság felé közelítő korszakot, majd az ismételt kapitalizmus ránk köszönését. Egy szakács szakmát hivatásul választó fiatalember bizony belekerül az élet  és a szakma közepébe. Az a bizonyos tarisznya, amelyet a hátára vett, most így utólag igencsak nehéznek, súlyosnak mondható. Belefért ebbe a pályafutásának kibontakoztatását jelentő Palace szállodás tanulóidőszak, az ’56-ban történő katonáskodás, kecskeméti fiatalos értékteremtés, akkoriban egyedülállónak számító rotterdami munkavállalás. Az Oscar-díj és sok-sok olimpiai aranyérem megszerzése, amerikai megbízatás, a Kádár-éra szakácsként történő megélése, a világ keresztül-kasul való bejárása. A nyugdíjas évek, amelyek szintén hozotak tanulságokat, sikereket és persze csalódásokat is.

Lukács István sohasem tartozott azon emberek közé, akik burkoltan, rébuszokban szeretnek beszélni. Az egyenes kifejezés olyan lételem számára, mint a levegő. Aki időt szán a részletekre és az első sortól az utolsóig belemélyed Lukács István „történelemórájába”, sajátos időutazás részese. Épp ezért nevezhetjük alapdokumentumnak az önkifejezés ezen formáját.. Minden bizonnyal a magyar oktatás is felfedezi a könyv ilyen jellegű értékeit. Ezért fontos, hogy a Séf című könyvet az egyes szakmai iskolák is megrendeljék  könyvtáraikba  – ne csak a polcra téve, hanem akár kötelező olvasmányként is kiadva a tanulóknak elolvasásra. Itt kell külön hangsúlyozni a könyvnek azt a részét, amikor a főszereplő egykori mesterei iránti tiszteletéről beszél. Az elődökhöz való kötődés, az első szakmai fogásokat megmutató mesterember meghajlása sajátos emberi tartásra utal. Példaértékű, ahogy emlegeti sorba a nagy elődöket, akiknek köszönheti, hogy feljuthatott a csúcsra. Persze azért ehhez az életpályához egyedülálló adottságok kellettek. Nagy munkabírása mellett a Séf folyamatosan gyarapította ismereteit és a világot járva naprakészen fejében, kezében volt a legújabb technológia, főzési eljárás vagy éppenséggel anyag és áruismeret. E sorok írója – most hogy értékeli a róla szóló könyvet – bevallhatja: sok-sok személyes emlék köti a Nagymesterhez. Számos riport, cikk megírása mellett több közös külföldi utazás, nemzetközi gasztronómiai verseny emlékezetes átélése teheti teljessé ezt a kapcsolatot. Emlékszem egy másik szingapúri útra – a könyvben külön szóba kerül Szingapúr –, amikor tíztagú   magyar    delegációnk a gyönyörű város egyik olyan helyén vert tanyát, ahol 8-10 halas vendéglő is fogadta a vendégeket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve társaságunk egyik tagja odahívatta az étterem tulajdonosát, arra kérve, hogy  engedje   rövid  „vendég-főzésre” a konyhába Lukács séf urat. A kedves ember mosolygott és látszott az arcán, ha megadja a lehetőséget, fiaskó lesz a vége. Elmondhatom, hogy nem ez történt, hanem a szingapúri vendéglős kollegától,gratuláció következett. Ugyanis Séf úr a konyhában röpke fél óra alatt mesteri halas étkeket készített, ezzel is megmutatva: egy magyar szakácsnak kisujjában van minden műfaj.

Visszatérve a könyvre. Az előszó sorait író Dr. Kiss János, a szakácstudományok doktora, a Hyatt Hotels Corporation nyugalmazott alelnöke, nem mellékesen Lukács István tisztelője és barátja így fogalmaz. „Pista zseni, amilyen 50 évben egy születik. Ez nem túlzás, van összehasonlításom, hiszen nagyjából húszezer szakács, 5-600 séf helyettes és vagy 200 séf dolgozott a kezem alatt. 1980 és 2000 között – leghatározottabban állíthatom – a világ legjobb szakácsai közé tartozott. Inkább közelebb a TOP 10-hez, mint a 100-as lista végéhez.

„Kiss János szavaihoz annyit: legyen megismételhető ez a történet, ha lesz hozzá megismételhető ember.